Laikus Sztoikus

A reggeli napfény óvatosan szárítgatta Kajafás házának tetőteraszán az árnyékadó sátortető vásznán csillogó harmatcseppeket. A ház ura a sátor alatt álló, díszesen faragott karosszékéből tekintett szét rendezett birtokán. Szolgálói már lenn ténykedtek olajfái között, szavaik foszlányait a teraszig vitte a szél. A főpap széke melletti kis asztalon egy pohárban friss gyümölcslé állt, Kajafás ez mellé tette a levelet, melyet az imént olvasott el. A szél belekapott a levélbe, ezért Kajafás nehezék gyanánt ráállította a teli poharat. Hátradőlt a széken, szemeit behunyta, és nekilátott napi teendői átgondolásának.

A levél Saul rabbitól, ettől a fiatal, energikus emberétől származott. Ismét sikerrel járt a jézushívők elüldözésére szervezett portyája, s most újra itthon, házában gyűjti be az újabb gratulációkat a papi tanács tagjaitól. Hatalomvágyó és ravasz fickó ez a Saul, ami nem is volna baj, ha az Úr mondjuk húsz évvel később szólította volna e világra. Ifjú kora ellenére már a főpapi székre veti tekintetét, holott Kajafás még távol áll az öregkortól és a visszavonulástól. Oly erős ebben a Saulban az elhivatottság érzése, hogy még a baljós jelek se késztetik törtető tempójának lassítására. A múltkor, lám, egy eltörött mécsestől kigyulladt hálószobája, leégett fél háza. Kajafás hiába tudatta vele, hogy ez nem lehet véletlen, nyilvánvavlóan az Örökkévaló figyelmeztetése. Szervezkedik, helyezkedik, erősödik. Csavaros eszű, azt meg kell hagyni. Az is az ő brilliáns ötlete volt, hogy ennek a Jézusnak a holttestét el kell hozni a barlangból, és titokban eltemetni, nehogy a temetéséből ellenséges felvonulást szervezzenek a követői. Nem véletlenül bíztuk rá a vallásgyalázók üldözését. És mellesleg, addig is távol van, nem szervezkedik a főpapi pozícióra. Hataloméhes, céltudatos. Az Úr is kedveli az ilyeneket...
Huh, ez a jézuskór ragályos. Mert ravaszak. Nagyon ravaszak. Még a holttest eltűnését is a maguk hasznára fordították! Persze, feltámadott! A pórnép meg csüng az ilyen dajkameséken, és egyre csak szaporodnak a híveik. Márpedig e kór veszélyes. Az erő helyébe a jámborságot, a bosszú helyébe a megbocsájtást állítani halálos vétek. Izráel népét ellenségei egy emberöltő alatt szétszórnák, ha ez a hit elterjedne. Tán még a hatalmas Római Birodalmat is tönkre tudná tenni ez az ostoba jézusmánia.
Ezen elgondolkodott. Körüljárta erről, átgondolta arról, és akárhányszor gondolta át, annyiszor jutott arra az eredményre, hogy ami Jeruzsálemben átok, az Rómában kivívná az Örökkévaló tetszését, és segíteni lerázni a római megszállást. Izráel újra szabad lenne, s folytathatná az Úr által mutatott útját.
Ez hatékonyabb fegyver lehetne Róma ellen, mint tízezer kard! És mennyibe kerül tízezer harcos? Ha a kereszténység római elterjesztésére csak ezer kard és mellvért árát költenénk, sokkal nagyobb eredményt érhetnénk el! A gondolat felvillanyozta. Számolgatni, tervezgetni kezdett. Kell egy vándorló térítő, egy feltétlenül megbízható zsidó, akinek római polgársága van, ami védi őt. Kell pénz, amit a keresztényeknek apránként csorgatva csoportjaik megerősödnek. Kereszténnyé kell tenni katonákat, majd tiszteket és politikusokat, a császár családját, s végül a császárt is. És ha a könyörtelen Birodalom szívében eluralkodik a jámborság, itt a széleken bizonyosan sikerüne kivívni a szabadságot.
Ki lehetne az akció vezetője? Hát persze, Saul! Ideális választás. Római polgár, hatalomvágyó, ravasz, megfontolt, és az Úr akaratának feltétlen teljesítője. Rómában ezreket vonhat irányítása alá, tán még nálam is nagyobb palotában élhet. És végre nekem is nyugtom lesz tőle.

Kinyitotta hideg, szürke szemeit. Körbehordozta tekintetét gyönyörű birtokain. Háromat tapsolt. A kőből faragott lépcsőfeljárúban egy percen belül megjelent írnokának szolgálatkész, göndör, szakállas feje.